Ki az élő és ki a halott?
4.fejezet
Köszönöm szépen Rainának, hogy segített megírni ezt a fejezetet. Sokótoknak nem tetszet a vége (bár volt aki nem mondta meg) ezért átalakítom. Remélem tetszeni fog. Ezt a fejezetet G-Portál kicsiny népének ajánlom :D
„Fáj… Nagyon fáj… Ahogy a penge a bőrömbe hatol, ahogy kibuggyan a vér. A fájdalom most már a félelemmel is vegyül. De nem érdekel, a combomat kezdem el vagdosni. Már majdnem minden erőm elszállt de egy utolsót még vágok magamon. Majd a sötétség fájdalmasan magába fogad…”
Felcsendül a zongora, és én elkezdek lassú léptekben haladni az oltár felé. Mindenki feláll, csend van csak a zongorát lehet hallani. Már az oltárnál vagyok, Castle mellett, a férfi mellett akit szeretek, aki pár percen belül a férjem lesz.
- Azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi legyünk Katherine Beckett és Richard Alexander Castle házasságának. – kezdte el a pap, néhány fontosabb rész nekem kimaradt ugyanis csak a mellettem álló férfira tudtam figyelni. – Akinek tudomása van bármilyen dologról amiért ez a két ember nem házasodhat össze az most szóljon vagy hallgasson örökre. –Síri csend senki nem szólt egy szót sem, a pap folytatta- Katherine Beckett elfogadod-e az itt jelenlévő Richard Alexander Castlet hites férjedül, jóban rosszban egészségben betegségben még a halál el nem választ?
- Igen, fogadom.
- És te Richard Alexander Castle fogadod-e az itt jelenlévő Katherine Beckettet hites feleségedül, jóban rosszban egészségben betegségben még a halál el nem választ?
- Hölgyem hal engem? Hölgyem? Kérem ha hal engem nyissa ki a szemét. – Kezdte el Rick mondani az összefüggéstelen mondatokat.
- Te meg mirről beszélsz Castle – hirtelen mintha távolodna tőlem, kezd elmosódni minden. Valami nagyon éles fehér fényt látok ami vakít. Majd egy férfival találom szembe magam aki engem szólongat.
- Hol vagyok mit keresek itt? – kiabálom magamból kikelve és össze vissza kapálóztam.
- Nyomozó kérem nyugodjon meg, kórházban van, túl sok vért vesztett, életveszélyes állapotban hozták be.
- Az nem lehet hisz az előbb még az esküvőmön voltam, az nem lehet. – De a mondat felét már csak suttogtam.
- Azt csak álmodta, Kérem nyugodjon meg. Beadok önnek egy kis nyugtatót, rendben? – az orvos már intett is egy nővérnek, aki odalépett az ágya mellé egy nyugtató injekcióval
- Nem köszönöm, megleszek nélküle is – válaszoltam kissé erőtlenül az miközben az vissza süppedtem az ágyamba.
- Biztos benne? . kérdezte az orvos mire én csak egy alig látható bólintással feleltem – Hát legyen, de még visszanézek önhöz, hogy minden rendben van-e. Jöjjön nővérke vannak még más betegeink is.
Most, hogy jobban körülnéztem észrevettem, hogy ugyanabba a szobába kerültem ahova mindig is szoktam ha kórházba kerülök. Mi történt velem, hogy kerültem ide? Arcomat a kezembe temettem és csak most vettem észre, hogy azok bevannak kötözve. Levettem a kötés, vágásnyomok voltak rajta. Némelyik nagyon mély, de volt olyan ami alig volt látható.
- Szia kislány. Hogy érzed magad?- jött be Lanie a szobámba, odajött az ágyamhoz megpuszilt és egy széket húzott oda, hogy le tudjon ülni.
- Hogy kerültem ide Lanie? Hol van Castle? Miért nincs itt velem? – támadtam le a legjobb barátnőmet a kérdéseimmel.
- Nem emlékszel drágám? Mikor megtudtad, hogy Castle nyomozott édesanyád ügyében, hazarohantál és írtál neki arra utasítva, hogy hagyja el az őrsöt. Mikor megkapta Rick egyből elment és elköltözött. Én meg akartalak látogatni, hogy megkérdezzem miért csináltad ezt. De mikor oda értem nem nyitottál ajtót, ezért megkértem a házmestert, hogy nyissa ki. És ott találtalak a konyhádban véresen, felvoltak vágva az ereid és a combod is tiszta vágás volt. – válaszolta a doktornő könnyeivel küszködve.
- Nem az nem lehet. Nem lehet. – már én is sírtam, Lanie át akart ölelni de én ellöktem a kezét – Kérlek szépen hagyj magamra. Kérlek.
- Rendben, de később még meglátogatlak.
Megint egyedül maradtam a korházi szobámban. Megint egyedül maradtam a korházi szobámban, a gondolatimba merülve. ’Miért küldtem el? Csak segíteni akart. Talán ha felhívnám akkor visszajönne… Nem Kate ez eszedbe sem szabad, hogy jusson, megígértetted vele, hogy nem fog nyomozni, megszegte…’ ilyen és ehez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben míg a tömérdek gyógyszer miatt el nem nyomott az álom.
- Talán fel kéne hívni Ricket – kezdte Ryan kicsit félénken, mert tudta, hogy barátainak nem fog tetszeni ez az ötlete, és igaza is lett.
- Ryan teljesen megőrültél? Miatta került Kate ilyen helyzetbe. Ha ő nincs akkor még mindig az őrsön lennénk egy ügyön dolgozva. Beckett boldog lenne, nem próbált volna meg öngyilkos lenni. – osztotta ki társát Esposito, kicsit ingerültebben a kelleténél.
- Hagyjátok abba, ez egy korház, viselkedjetek. Egyébként ebben én is teljesen egyet értek Ricket nem szabad… - Lanie nem tudta befejezni a mondatot mivel meglátta Lexet, hogy hozzájuk közeledik.
- Sziasztok. Hogy van Kate? – Lex hangján lehetet hallani, hogy nagyon siettet, hogy odaérjen.
- Kate rendbe jön, de szerintem sem neked sem pedig az apádnak nem kéne látogatni. Tökéletesen elvolt még ti nem kerültetek a képbe. – Espo ismét ingerülten válaszolt, de mikor meglátta, hogy Alexis szemében könny gyűlik egyből meg is bánta.
- Rendben ahogy akarjátok. - Válaszolta Lex, és egyből el is szaladt.
- Talán nem kellet volna ennyire durva lennem…
Lex zokogva rohant be a egyik öltözőbe ahol alig tudta abba hagyni a sírást. Miután nagyjából rendbe jött körülnézet, nővérruhák voltak bent. ’Ez nem is rossz ötlet” gondolta Lex és elkezdet öltözni.
Kate már ébren volt mikor egy nővér lépet be hozzá.
- Máris kapom az újabb gyógyszereket? – kérdezte Kate kicsit kedvetlenül.
- Kate én vagyok az. – mondta Lex és és megfordult, hogy Kate láthassa az arcát – Csak így tudtam bejönni hozzád, Laniek nem engedtek be.
- Örülök, hogy itt vagy. Minden rendben van?
- Nem nincs semmi rendben. – tört ki Lex – Apa elment, néha telefonál és akkor is nagyon ködösít. Te öngyilkos akarsz lenni. Ami majdnem sikerült is. Én ezt nem bírom
- Lex nyugi nincs semmi baj, nyugi -. nyugtatta a kislányt miközben a hátát símogatta.
- Ha felhívom aput biztos visszajön, akkor úja kezdhetnétek az egészet…
- Lex nem, én küldtem el édesapádat én nem is akarom, hogy visszajöjjön… - A lány bólintott. Nem értette, miért nem akar a nyomozó helyrehozni mindent.
- Mi történt? – kérdezte óvatosan Lex.
- Az ígérte, hogy nem nyomoz. Megszegte a szavát, és csúnyán összevesztünk. – válaszolta röviden Kate. Alexis még maradt egy kis ideig, mikor nyílt az ajtó és Laine lépett be. Nagyon megdöbbent, mikor meglátta az ágy szélén ülő lányt.
- Alexis te mit keresel itt? – vonta kérdőre a lányt Laine.
- Én… én csak…- Lex nem találta a megfelelő szavakat. Laine sajnálkozóan a lányra nézett.
- Menj el Lex. – szólította fel Laine. – Kate-nek pihennie kell. Nem szabad felizgatni.
- Értem. – mondta Lex és felvette a táskáját a földről, és a kezével megsimította Kate karját, majd egyenesen az ajtó felé indult.
- Köszönöm. – szólt utána Kate és egy halvány, gyönge mosolyt küldött a lány felé. Lex kiment az ajtón és egyenesen Espositoval találta szembe magát. Nem szóltak egymáshoz, Csak egymás szemébe néztek. Alexis megszakította a pillantást és elhagyta a korházat. Egyenesen haza ment, ahol már Martha várta.
- Szia. – lépett be az ajtón Lex.
- Szia kicsim. – köszöntötte unokáját Martha. – Hol voltál?
- Kate-nél voltam a korházba. – jelentette ki ködösítés nélkül a lány. – megkért, hogy ne hívjam fel apát,de úgy érzem tudnia kell, hogy mi történt. – Lex nem tudta, hogy mit tegyen. Ne szóljon az apjának, és akkor lehet, hogy sosem jön vissza. Vagy szóljon neki, és lehet, hogy minden rendben lesz. A lány sokat tépelődött a dolgon.
- Kicsim. Szerintem apádnak joga van tudni, hogy mi történt a szerelmével. – mondta komoly hangon Martha. Alexis egyetértően bólintott és a telefonért nyúlt…
- Mi történt? – kérdezte óvatosan Lex.
- Az ígérte, hogy nem nyomoz. Megszegte a szavát, és csúnyán összevesztünk. – válaszolta röviden Kate. Alexis még maradt egy kis ideig, mikor nyílt az ajtó és Laine lépett be. Nagyon megdöbbent, mikor meglátta az ágy szélén ülő lányt.
- Alexis te mit keresel itt? – vonta kérdőre a lányt Laine.
- Én… én csak…- Lex nem találta a megfelelő szavakat. Laine sajnálkozóan a lányra nézett.
- Menj el Lex. – szólította fel Laine. – Kate-nek pihennie kell. Nem szabad felizgatni.
- Értem. – mondta Lex és felvette a táskáját a földről, és a kezével megsimította Kate karját, majd egyenesen az ajtó felé indult.
- Köszönöm. – szólt utána Kate és egy halvány, gyönge mosolyt küldött a lány felé. Lex kiment az ajtón és egyenesen Espositoval találta szembe magát. Nem szóltak egymáshoz, Csak egymás szemébe néztek. Alexis megszakította a pillantást és elhagyta a korházat. Egyenesen haza ment, ahol már Martha várta.
- Szia. – lépett be az ajtón Lex.
- Szia kicsim. – köszöntötte unokáját Martha. – Hol voltál?
- Kate-nél voltam a korházba. – jelentette ki ködösítés nélkül a lány. – megkért, hogy ne hívjam fel apát,de úgy érzem tudnia kell, hogy mi történt. – Lex nem tudta, hogy mit tegyen. Ne szóljon az apjának, és akkor lehet, hogy sosem jön vissza. Vagy szóljon neki, és lehet, hogy minden rendben lesz. A lány sokat tépelődött a dolgon.
- Kicsim. Szerintem apádnak joga van tudni, hogy mi történt a szerelmével. – mondta komoly hangon Martha. Alexis egyetértően bólintott és a telefonért nyúlt…
